Rólunk írták: A rétesműhelyt a növekvő igények miatt bővítették (delmagyar.hu)

Cikk jelent meg rólunk a Délmagyarországban, illetve a delmagyar.hu hírportálon abból az alkalomból, hogy foglalkoztatásbővítés lehetőségeiről munkáltatói fórumot rendeztek Kisteleken, és a résztvevők meglátogatták a rétesműhelyünket. 

A delmagyar.hu-n megjelent cikk szövege:

A rétesműhelyt a növekvő igények miatt bővítették – A helyi jó példákat veszik számba

– Kinőttük a családi házunk melléképületében kialakított réteskészítő műhelyt, ezért tavaly új helyre költöztünk, egy sikeres pályázat révén új gépeket tudtunk venni, és a foglalkoztatottaink számát is bővítettük – vezetett körbe a jelenleg is bővítés alatt álló épületben Pipicz Zoltánné. A Kisteleki Házi Rétes Bt. alapítója és vezetője lapunknak elmondta, a minőségi és mennyiségi réteskészítéshez nagy segítséget nyújtanak nekik az új kemencék, ezenfelül dagasztógépet és hűtőket is vásároltak. – Egyre többen kedvelik a fagyasztott termékeinket, hiszen így a háziasszony bármikor friss, forró rétessel tudja kínálni a vendégeit – magyarázta, miért volt szükségük speciális fagyasztókra.

Több mint két évtizede, 1996-ban döntött úgy Pipicz Zoltánné, hogy csakis a réteskészítéssel szeretne foglalkozni. Eleinte a lányait vonta be a munkába, egyikük a mai napig a családi műhelyben nyújtja a tésztát, majd 3 főre bővültek, később az átköltözés után nőtt a dolgozók száma 5-re. A nyári, fesztiválidőszakban ez is kevés, akkor további 2-3 embert alkalmi munkavállalással foglalkoztatnak.

A roadshow keretében az üzemlátogatást munkáltatói fórum követte, amelyen elhangzott, mintegy 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre a TOP-os programok megvalósítására Csongrád megyében, amely összegből csaknem 2800 fő támogatására nyílik lehetőség. Nagy Sándor köszöntőjében elmondta, polgármesterként ma már az a legfontosabb feladata, hogy miként tud megfelelő infrastruktúrát teremteni a máshonnan a térségbe érkező munkaerőnek, például munkásszálló építésével. A foglalkoztatási paktum legfőbb értékének a közös gondolkodást nevezte. Ezt erősítette meg Juhász Tünde kormánymegbízott is, aki elmondta, bár a teljes foglalkoztatottság elérése illúzió, ma már szinte minden területen hiány van a jól képzett munkaerőből. A Kisteleki járásban idén januárban 481 regisztrált álláskeresőt tartottak számon, míg tíz éve 900 fővel többet. Hozzátette, a cél hogy a TOP-os foglalkoztatási programok révén a megyében élő álláskeresők helyben juthassanak munkához. Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta a mostani európai uniós fejlesztési ciklus kapcsán, hogy olyan gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő beruházásokat kell megvalósítani, amelyek révén megerősödik a térség, s így kisebb lehet a kitettsége 2020 után.

Szöveg: delmagyar.hu

Fotógaléria

A képek kattintásra nagyíthatók, kattintgatva előre-hátra léptethetők. A képnézegető mellé kattintva visszatérnek eredeti állapotukba.

Fotók: delmagyar.hu

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_retesmuhelyt_a_novekvo_igenyek_miatt_bovitettek_-_a_helyi_jo_peldakat_veszik_szamba/2554093/